
hétfő, április 18, 2011

vasárnap, április 17, 2011
hétfő, április 11, 2011
A 3D nem is olyan hi-tech újdonság, mint egyesek gondolnák. Az alapelv már a 19. században létezett, persze a technikai megvalósítás csak az utóbbi időben vált profitképessé. Az alábbi animgif-ek egy sztereofényképezőgéppel készültek, kicsit fura,de az összhatás egyértelműen térbeli, szemüveg vagy speckó képernyő nélkül, bármilyen monitoron! vasárnap, április 10, 2011
Lassan végetér ez a félév is, és eljön az ideje, hogy el kell kezdeni gondolkodni azon, hogy az egyetemi elfoglaltságok letudta után mivel szeretnéd tölteni a nyarat. Egyre több nyári fesztivál nyújt lehetőséget kikapcsolódásra, pörgős bulikra, felejthetetlen koncertekre kedvelt hazai és külföldi fellépőkkel minden zenei stílus kedvelőjének. De hogy a változatos felhozatalból melyik fesztivált érdemes választanod, nem mindig könnyű feladat eldönteni. Ehhez próbálunk egy kis segítséget nyújtani, hogy megtalálhasd a legjobban hozzád illőt. Az elkövetkező időszakban megpróbáljuk felsorakoztatni a nyár legcsábítóbb programjait, hogy ezzel is megkönnyítsük a dolgodat.
Induljon hát a Fesztiválkörkép a nyár első és már 5. éve töretlen sikert arató fesztiváljával, a Pannónia Fesztivállal, melynek a már megszokott módon az idei évben is a Várpalota melletti Cseri-parkerdő ad otthont. Érdemes sietni a vizsgákkal, hiszen június 9-től 13-ig tartó rendezvény a korábbiakhoz hasonlóan most is jónak ígérkezik.

szombat, április 09, 2011
cím: Le Flâneur ("A Léhűtő")
téma: 2000 fotó Párizsból
kamera: Nikon D90
zene: 'Intro' by The XX
Hallgasd és élvezd! :)
péntek, április 08, 2011
Hogyan készül egy ilyen videó?
Az alapelv az, hogy bizonyos időközönként készítünk egy-egy fotót, de ezt órákon, vagy akár napokon keresztül ugyanabból a helyzetből. A képeket ezután bármilyen egyszerű videószerkesztővel (Windows Live Movie Maker pl minden win7-es gépen van elvileg) összeillesztjük pl 0,05 másodperces időközzel. Ekkor 20 képet látunk egy másodperc alatt, bizonyos lassan mozgó témáknál, vagy hosszú záridős felvételeknél ez már elég is, hogy folyamatosnak érzékeljük a képet.
Kedvcsinálónak mutatnék egy hátborzongatóan jó montázst egy Seattle-ben élő fotóstól, utána pedig leírom a részleteket és megmutatom az én próbálkozásom a Kármánból. Katt a videó utáni linkre a folytatáshoz! :)
kedd, április 05, 2011
Rápillantottam egy két fotós blogra, hogy miként is álljak neki ennek a pontosan, de sok segítséget nem kaptam azoktól.
Nem értek én a technikai dolgokhoz, úgyhogy csak a saját, mostanában készített képeimet mutatom meg, és várok rá véleményeket.
Nemrégiben volt szerencsém Velencében járni, ahol az elkészített képek közül kiemelnék kettőt:

Ezeken a képeken minimális utómunkát végeztem. Átraktam B&W-ba és a kontraszton változtattam.

Itt is volt egy minimális utómunka.
Elsőre ennyit gondoltam. Majd ha beindul a dolog, akkor folytatom én is ;-)
szombat, április 02, 2011
Pár évvel ezelőttig a digitális fényképezőgépek piaca nagyjából három, jól körülhatárolható részre tagolódott: kompakt, bridge és DSLR.A kompakt gépek kicsik, egyszerűbb objektívvel és apró szenzorral, "komolytalan" funkciókkal és nagyfokú automatizáltsággal.
A bridge valójában felturbózott kompakt, azoknak a fotókedvelő amatőröknek, akik szerettek volna nagyobb mozgásteret engedni kreativitásuknak.
Nagyon sokáig ez a két alapvető tulajdonság kéz a kézben járt, a tavalyi év azonban áttörést hozott és ez az egész rendszer felborult azzal, hogy a gyártók elkezdtek végre kísérletezni. Lássuk mire jutottak!







